
2023.06.26 – án Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió és a Batthyány Örökség Alapítvány elnöke, Szolnok városába érkezett egy két napos közös rendezvényre, melyet a Focenosz (Foglalkoztatási Célú Non-profit Szervezet) és a Nők Klubja szervezett. Ennek a szakmai napnak a Hozam Klub adott otthont, ahol a női vezetők és vállalkozásaik fejlődési lehetőségeiről beszélgettünk. Kiállítóként a BEMER orvostechnikai készüléket is lehetőségem volt bemutatni, összekapcsolva a wellbeing módszertanával az egészségfejlesztés tükrében, így hozzájárulva ezen rendezvény értékéhez.

Örömmel vettem részt Szolnokon a helyi alapítású „Szolnok Családbarát Munkahelye” díjak átadásán 2023.05.18-án a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat dísztermében megrendezésre kerülő rendezvényen és az eseménnyel egybekötött családbarát szakmai napon.
„A családok jóléte nélkül elképzelhetetlen a társadalom jóléte, hiszen a nemzet a családok összességéből áll.” Dr. Hornung Ágnes szavait idézve.
A család és a munka egyensúlya mindig is kiemelten fontos volt. Ez a nulladik lépése a wellbeing, azaz a munkahelyi jól-lét kialakulásának.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy a Wellbeing Szövetség tagjaként, Wellbeing mentorként én is hozzájárulhattam előadásommal a jól-létről nyújtott lehetőségekről és a család-barát munkahely és munkahelyi jóllét közötti összefüggés fejlődésének fontosságáról.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara wellbeing tanácsadójaként elsődleges célom, hogy a megyének és az alföldnek adjam át eddig tanult jógyakorlati módszertanokat, értékeket és segítsem a témában hozzám fordulókat.
Vállalati well-being szaktanácsadás +36 56 510 621

Szerencsésnek érzem magam, mert mentorommal Dr. Toldy Annával a Work for Humans alapítójával és Gády-Kaiser Tamással a Wellocracy applikáció megálmodójával, meghívott vendégként lehettünk jelen a SzolnokTv Énidő podcastban és kifejthettük gondolatainkat a wellbeing a munkahelyi jól-lét kulcsa témában.
A felvételt itt tudod megtekinteni.

A 2023.04.19. i előadást itt hallgathatod meg.

